2014. július 3., csütörtök

Egyelőre nincs kamera

Eleinte nagyon jó ötletnek tűnt, hogy a malacokat egy webcamera segítségével figyeljem meg és ezt szerettem volna másokkal is megosztani. A kamera vezetékét sikerült, úgy elhelyezni, hogy a malacok nem tudták megrágni. Magát a kamerát is úgy szereltem fel, hogy ne zavarja a malacokat egyáltalán a látványa, vagy az, hogy rosszabb fényviszonyok között világít a led lámpája. 


Kezdetben minden rendben volt, folyamatosan ment a közvetítés. De 3 héttel ezelőtt történt egy majdnem katasztrófa. Szombat volt és még szerencse, hogy itthon voltam(tunk). Be volt kapcsolva a kamera és a laptopom, ment a közvetítés mint máskor, én kimentem a szobából, ebédet csináltam a konyhában, a malacok pedig a szobában a földön sétálgattak. 

Mikor visszamentem a szobába, azt láttam, hogy fürtöl az ágy. Hirtelen nem tudtam mire vélni. Rendesen megijedtem. A malacok kis macskaszállítója a földön volt, mint egy kiegészítője a szobának a délutáni séta alatt. Gyorsan betessékeltem őket a szállítóba, addig az egyik lakótársam hozott egy pohár vizet és leöntöttük vele az ágyat, a másik lakótárs pedig lekapcsolta a biztosítékot. 

Utóbb kiderült, hogy a laptop töltőjének vezetéke olvadt meg, maga a vezeték kezdett el füstölni az ágyon. Óriási szerencse volt, hogy szombat délelőtt volt, itthon voltunk, a malacok a földön voltak, gyorsan belehetett őket tessékelni a szállítóba. Így nem történt nagyobb katasztrófa. 

Azóta egyetlen elektronikai dolgot sem hagyunk bekapcsolva, bedugva, ha nem vagyunk itthon. Így pedig a kamera sem működhet napközben. Délután a malacok nincsenek a kifutóban, én sem mindig vagyok itthon, így egyelőre a kamera nem fog üzemelni. 

2 megjegyzés:

  1. Hú! Még szerencse, hogy ott voltatok és nem lett nagyobb baj!
    Én is mindig áramtalanítom az egész lakást, a hosszabbítók piros gombját is lekapcsolom, biztos ami biztos alapon.

    VálaszTörlés
  2. Eddig félvállról vettem a dolgot. Mondván velem ilyen úgysem történhet. Most már komolyan veszem a dolgot és mindent kikapcsolok és kihúzok. Isteni szerencsénk volt.
    Még a nagy macska szállító malacszállítónkat is elővettem, összeraktam, ha valami történik, akkor a malacokat menteni tudjam. Bár soha nem legyen erre szükség.

    VálaszTörlés