2014. július 4., péntek

Nyaralnak a malacok

Én a héten nyaralni vagyok a barátaimmal a Balatonon. A malacokat viszont nem tudtam magammal hozni. Anyu vállalta, hogy vigyáz rájuk egy hétig. Ha anyuval vannak biztos, hogy nem éheznek, nem unatkoznak egész nap a ketrecben. 
Kértem anyut, hogy azért tartsa a malacok fogyókárúját, ha egy mód van rá. De mint tudjuk a nagymamák sosem hiszik el, hogy az unokák nem éhesek. Hát anyu sem hiszi el, hogy az egész hűtő felfalása után a malacok már nem éhesen. De megígérte, hogy nem viszi majd túlzásba az étellel való kényeztetést. Inkább többet simogatja őket, hagyja majd, hogy a szobában szabadon legyenek. Hát, ha hazaértem, meglátjuk az aktuális súlyukat a heti mérés alkalmával. 

2014. július 3., csütörtök

Egyelőre nincs kamera

Eleinte nagyon jó ötletnek tűnt, hogy a malacokat egy webcamera segítségével figyeljem meg és ezt szerettem volna másokkal is megosztani. A kamera vezetékét sikerült, úgy elhelyezni, hogy a malacok nem tudták megrágni. Magát a kamerát is úgy szereltem fel, hogy ne zavarja a malacokat egyáltalán a látványa, vagy az, hogy rosszabb fényviszonyok között világít a led lámpája. 

2014. július 2., szerda

Fogyókúra és Gizmó orra

Amikor Gizmóval és a lányokkal belevágtunk a fogyókúrába nem gondoltam, hogy nagy eredményeket fogunk elérni. A doktornő azt mondta február végén, hogy 9 hónapja van Gizmónak, hogy elérje az 1000-1100 grammos ideális súlyt.

2014. július 1., kedd

Gizmó 4 éves lett!!



Isten éltessen kis legény. Légy nagyon sokáig egészséges, boldog!

2014. június 30., hétfő

Kifutóépítés 2014-ben: Elkészült a kifutó

Még májusban elkészült a 3 malacka számára a nagy és tágas kifutó, de annyi teendőm volt, hogy nem maradt időm a blogra is. Most viszont van egy kis szabadidőm, úgyhogy megmutatom nektek, hogy milyen is lett a malacok új, tágas, nagy kifutója, amit imádnak. 

2014. május 16., péntek

Hamarosan bejegyzésekkel jelentkezem

A laptopomat már nem lehetett megjavítani, ezért az utolsó jelentkezésem óta gép nélkül voltam. A munkahelyemen pedig nem tudtam fellépni a blog szerkesztő oldalára, így bejegyzések sem születtek. Most már viszont újra van gépem, úgyhogy hamarosan bepótolom az elmaradt bejegyzéseket. 

A malackák nagyon jól érzik magukat, a fogyással szépen haladunk, sokat szaladgálnak, energikusak, elkészült a kifutójuk is. Pár nap és minderről olvashattok. 

Addig pedig újra követhetitek a malackák életét a kamerán keresztül, hiszen most már az is újra működik. 

2014. április 16., szerda

Technikai gondok

Egy ideig továbbra sem fogok tudni jelentkezni, mert tönkrement a laptopom. Most éppen szerelőnél van. Laptop híján a kamera sem működik. Ezért nem lehet lassan egy hete látni a malackákat a kamera oldalán.
Most csak gyorsan bejelentkeztem, hogy mindenki jól van, boldog, és szépen haladunk a fogyókúrával. Nem sokára a kifutó is elkészül.

2014. április 2., szerda

Kifutó építés 2014-ben: Összeesküdtek ellenünk

Nem is tudom, hogy hol kezdjem igazából. Ez idáig semmi sem sikerült, ami a kifutóépítéssel kapcsolatos az idei évben. Röviden elsorolom sorban, ahogy történnek az események:

2014. március 21., péntek

Picúr 3. születésnapja

Amikor eldöntöttem, hogy szeretnék Gizmó mellé társat, tudtam, hogy csak kicsi malac jöhet. Szerettem volna elkerülni a nagy verekedéseket, civakodásokat. Úgy voltam vele, hogyha kis malacot hozok haza, akkor minden tökéletes lesz, mind a két malac boldog életet élhet majd.

2014. március 18., kedd

Heti mérleg

Eddig havonta mértem a malacok súlyát. Úgy gondoltam, hogy, amíg minden rendben van, addig nem szükséges hetente mérni a súlyukat, mert nem fog sokat változni.

2014. március 13., csütörtök

Malac cam

Régi nagy tervem volt, hogy felszerelek egy kamerát a malacok ketrecébe és napközben lehet majd őket figyelni. Akkor még kezdő malactartó voltam és egyáltalán elképzelésem sem volt arról, hogy milyen programmal, hogyan tudnék élő közvetítést csinálni. Aztán nem is nagyon foglalkoztam vele, el is felejtkeztem róla. Aztán Csongor említette, hogy szeretne élő közvetítést a malacokkal. Ekkor én is elkezdtem gondolkodni, hogy hogyan is lehetne végre megcsinálni a kamerás élő közvetítést. 

Kifutó építéssel kapcsolatos ötleteket várok.

Ez a kifutóépítés nekem a mániám. Ez eddig viszont sosem sikerült olyat építeni, ami nekem igazán tetszett volna, a malacoknak maximálisan biztonságos, és azt mondtam volna, hogy most már ez lesz az igazi, végleges otthonuk a malackáknak. 

2014. március 11., kedd

Új szállítóbox

Volt nekünk egy szállítóboxunk, amibe akár, a három malacka egyszerre is belefér. Még, akkor vettem, amikor 2011 augusztusában ivartalanításra kellett vinni Gizmót. Akkor nagyon nagy szolgálatot tett. Azóta pedig arra használtam a szállítóboxot, hogy a malackáknak legyen mibe belemászni, szundítani, ha a földön vannak. Amolyan állandó kiegészítője lett a szobának. Valamelyik sarokban mindig ott van a szállító, van benne mindig egy-egy törölköző, hogy kényelmes legyen.

2014. március 9., vasárnap

Szénarács helyett, széna a ketrec sarkában

A malacok a természetes élőhelyükön nem szénarácsból fogyasztják a szénát. Nem arra van kitalálva a gerincük, hogy felfelé tartott fejjel, egy kis résen keresztül szedegessék ki a szénát. 

2014. március 8., szombat

Cavia Crispy Muesli és Nature táp helyett Cavia Complete táp:

A doktornő úgy fogalmazott, hogy a Crispy Muesli és Nature táp arra való, hogy gyorsan felhizlaljuk a malacot, ha meg akarjuk enni. Olyan nekik ez a két táp, mintha mi folyamatosan csokit, tortát, süteményeket, szalonnát, kenyeret, hamburgert ettünk volna folyamatosan. 
A Cavia Complete táp esetében, pedig most gabonapelyhet, salátákat, csupa egészséges ételt ennénk.

2014. március 7., péntek

Fogyókúra

Jogosan merül fel a kérdés, hogy hogyan lehet egy tengerimalacot lefogyasztani. A válasz pedig nagyon egyszerű elméletben. Nem kell mást csinálni, mint csökkenteni a zöldség, gyümölcs és táp mennyiségét, és emelni a széna fogyasztás mértékét. 

2014. március 5., szerda

Oropharma C-vitamin kúra:

Most 2 héten át, minden nap teszek az itatójukba ebből a C vitaminból. Azt mondta a doktornő, hogy most úgy kell kezelni Gizmót, mintha egyáltalán nem kapott volna eddig C vitamint. Amint letelt a két hét, már csak hetente egyszer fognak C vitaminos vizet kapni. Nekünk 250 ml-es itatónk van. Ami azt jelenti, hogy egy itatóba 25 csepp C vitamint kell cseppenteni. Az adag, akkor is ennyi lesz, ha már csak hetente egyszer kapnak majd C vitamint.

2014. március 4., kedd

Megreformálás

Ahhoz, hogy a malackák hosszú, boldog életet élhessenek, sok mindenen változtatni kell az életükben. Mivel ők erre maguktól nem képesek és végül is én rontottal el sok minden a tartásukkal, nevelésükkel kapcsolatban, én tartozom értük felelősséggel, nekem kell az életükön is változtatni. Ennek a megreformálásnak a része, hogy többet lehetnek szabadon a szobában, másik tápra váltunk, több szénát esznek, folyamatosan kapnak C-vitamin utánpótlást.

2014. február 28., péntek

Gizmóval orvosnál jártam

Gizmót ma végre elvittem orvoshoz. Legfőképpen az orra miatt gondoltam, hogy jobb lenne most már egy hozzáértő orvosnak látni a pöttyöket. Aztán nem rég videóra vettem, ahogy Gizmó rángatózik simogatás közben.

2014. február 23., vasárnap

Tavaszi nagytakarítás és pancsolás

Amilyen rossz idő volt szombaton, olyan jó idő volt ma. Azt hiszem, hogy megjött az igazi tavasz. Kitakarítottam a szobát, lemosta az ablakokat. A ketrecet, berendezéseit is lemostam. Délután pedig a malacokat fürdettem meg. Tudtam, hogy Picúr lesz a nehezebb eset, úgyhogy őt fürdettem meg előszőr. A fürdést még elég jól viselte, a hajszárítást, már kevésbé.
Lili volt a következő áldozat. A fürdésnél csak nézelődött, nem sokat mocorgott. Csak, amikor megnyitottam a csapot, hogy leöblítsem róla a sampont. A hajszárításnál előszőr menekült, aztán már az ölemben nyugodtan tűrte a zaklatást.
Gizmó, most egy kicsit nyűgösebb volt. De még őt is sikerűlt gyorsan megfűrdetni, megszárítani a szőrét.
Estére mindenki és minden tiszta lett. Most már jöhet a tavasz.

2014. február 22., szombat

Orvos elhalasztva

Úgy terveztem, hogy pénteken, vagy szombaton elviszem Gizmót orvoshoz. De szombaton esett az eső és eléggé fújt a szél. Így inkább elhalasztottam egy héttel a kirándulást.
  1. A szállító dobozt már elővettem, lemostam.
  2. Lemértem a súlyát, feljegyeztem.
Végűl mégsem mentünk el. Nem szerettem volna, ha megfázik. Nem siettettem az orvosi látogatást, mert Gizmó eszik, hangulata jó. De a jövő hézen megyünk dokihoz.

2014. február 8., szombat

Gizmó és a simogatás

Gizmó az első malackám, akiért teljes mértékben én vagyok a felelős. Én etetem, gondozom, ellenőrzöm, hogy minden rendben van-e nála, szükség esetén orvoshoz viszem.

2014. február 6., csütörtök

Most már a piros itató is jó

Még a tavalyi év végén feltettem egy találós kérdést, hogy vajon, melyik az az itató, amelyből a malackák nem isznak. Akkor nem sok megfejtés érkezett. Meg is felejtkeztem, arról idő közben, hogy feltegyem bejegyzés formájában a megfejtést.

2014. február 3., hétfő

Lili és a felmenők

Ha az ember kereskedésből vesz tengerimalacot, nem tudhatja, hogy milyenek voltak a szülők. Lehet, hogy az eleinte rövid szőrű malackának hosszú szőre lesz, ahogy közeledik a felnőtt kor felé.

2014. február 1., szombat

Malacos füzet

Egyszer már szó esett a malacos füzetről. Most pedig nagy vonalakban elmeséltem nálam mik szerepelnek a füzetben.

2014. január 22., szerda

XXL fressnapf és a deguk

Mióta az Acanashopról rendelek meg mindent a malacoknak, azóta nem járok tápért és szénáért a fressnapfba. De időről időre kimegyek és megnézem az állatkákat. A közbelemben van ugyanis egy XXL fressnapf üzlet, ahol állatkereskedés is van. Általában először a malacokat, nyuszikat nézem meg. Aztán a mókusokat. A degukat eddig nem láttam az üzletben.

2014. január 19., vasárnap

Tervek 2014-re

Nincsenek nagy terveim erre az évre nézve. Csupa olyan dolog, amit már évek óta tervezek, de sosem sikerült még megvalósítani. De talán idén sikerül őket megvalósítani. 
  1. Ahogy az elmúlt 2-3 évben is, idén is szeretném kivinni a malacokat a szabadba, fűbe sétálni. De, ahogy eddig nem sikerült őket kivinni, valószínű most sem fogok sikerrel járni. Na, nem azért, mert nem tudom megfogni a szállítódobozt és levinni a malacokat a kertbe. Hanem azért, mert attól félek, hogy elkapnak valami fertőzést, kullancs megy beléjük, amitől megbetegszenek. Most már az erkélyre sem tudom őket kivinni, mivel, ahol most lakom nincs erkély, ahova biztonságban ki lehetne vinni őket. 
  2. Szintén tervbe van véve, hogy c&c rácsokat vásárolok. Már nem keresem olyan lelkesedéssel, mint tavaly és előtte. De ettől még elképzelhető, hogy szerencsénk lesz idén és mégis csak lesz ilyen rács kifutónk. Már megterveztem, hogy milyen, mekkora lenne, milyen elrendezés lenne a kifutóban. 
  3. Nyaralni mennék, ahova a malacokat is magammal vinném. 
  4. Megvarrnék egy függőágyat a malackáknak. 
  5. Idén is szeretnék Picúrral kiállításon részt venni. Nem szegte kedvemet, hogy a múltkor nem nyertünk. 
  6. Tervezem, hogy a malacoknak varrok még pár ágyikót, bújókat, meg a takarókat is szeretném végre méretre vágni és összevarrni a széleiket. Mert most csak össze van hajtogatva és úgy van betéve a ketrec aljába. 
  7. Szeretnék több bejegyzést írni a tavalyihoz képet. Akkor nagyon elhanyagoltam a blogot. Idén majd jobban igyekszem karbantartani. 
Ki tudja az élet miket tartogat számunkra. Lehet, hogy a tervekből végül nem lesznek tettek, de az is lehet, hogy mindent sikerül megvalósítani. Én mindenesetre azon leszek, hogy ezeket megvalósítsam. 

2014. január 11., szombat

Jó lenne tudni Gizmónak mi baja van.

Azt hiszem az egyik bejegyzésben már említettem, hogy Gizmóval valami mintha nem stimmelne. Nem akarja, hogy kivegyem a ketrecből, elszalad. Holott semmi rossz dolog nem történik, amikor kiveszem.

2014. január 9., csütörtök

2014-es év első Acanashop-os rendelése

Idén először rendeltem az Acanashop-ról és rögtön okoztak is egy nagyobb meglepetést. Most csak tápot rendeltem, mert forgács, pellet és széna van itthon bőven, csak a táp volt fogyóban. Gondoltam, ha már rendelek, akkor nagyobb kiszerelést választok.