2014. március 13., csütörtök

Kifutó építéssel kapcsolatos ötleteket várok.

Ez a kifutóépítés nekem a mániám. Ez eddig viszont sosem sikerült olyat építeni, ami nekem igazán tetszett volna, a malacoknak maximálisan biztonságos, és azt mondtam volna, hogy most már ez lesz az igazi, végleges otthonuk a malackáknak. 

Az előző kifutónk már majdnem elérte azt a szintet, amire azt mondtam, hogy igen, ez már az, ami megfelel a malacoknak és nekem is. Az ő kényelmük elsőbbséget élvez, de azt se felejtsük el, hogy nekem kell tisztán tartani, biztonságosan berendezni. A papagáj többször is bemászott a malacokhoz, ami higiéniai okokból  nem fog éppen előnyös. A szúnyoghálós megoldás sem volt éppen egy higiénikus kivitelezés. Kb. havonta egyszer le kellett szedni a szúnyoghálót, kimosni, majd visszarakni. Lehetőleg úgy, hogy egyik malac se találjon rajta olyan helyet, ahol ki tud mászni. Akkor ugyanis leeshetek volna a földre, és valószínűleg komolyabb sérülést szenvednek. Ráadásul az egész kifutó olyan instabilnak, összedobottnak tűnt. 

Az albérletbe költözés miatt szét kellett bontani a kifutójukat, ketrecbe kerültek. Azért kellett szétbontani a kifutót, mert otthon senkinek sem kellett, csak a helyet foglalta. Viszont úgy volt megcsinálva a kifutó, ha egyszer szétszedtem, többet nem lehetett összerakni. 

Most újra elérkezett az idő, hogy a malacoknak kifutót építsek, de ezúttal olyat szeretnék, ami sokkal biztonságosabb, stabilabb, bárhol, bármikor szétszedhető és összerakható, könnyen tisztítható, nagyok az ajtajai, világos, tágas, bővíthető, lehet bele kisebb emeletek, függőágyat csinálni. 

A faanyagot már tudom, hogy hol fogom megvenni, azt is tudom, hogy pont-hegesztett háló lesz a szúnyogháló helyett. A kérdés már csak az, hogy hogyan is nézzen ki ez a kifutó, hogyan rakjam össze, hogy aztán szét lehessen szedni, bővíteni tudjam. A malacok ne jussanak ki belőle, legyen nagyon biztonságos, könnyen tisztítható. 

Ehhez a projekthez várom a javaslatokat, elképzeléseket, tippeket. Kíváncsi vagyok, hogy ti, hogyan oldanátok meg a kifutóépítést. 

5 megjegyzés:

  1. A kifutó építés nálam is rettentő izgalmas kérdéseket vet fel. Mindig szeretnék bővíteni, újítani, és eddig mind megvalósult az, amit elterveztem. Úgy érzem ez egy kimeríthetetlen tevékenység, mert mindig van mit csinosítani rajta. Mint azt tudod, nálunk is házilag összebarkácsolt kifutóban laknak a cocák, amelybe az évek folyamán sok újdonság került. Már a megépítésekor úgy terveztük, hogy a takarítás miatt könnyen hozzáférhető, szétszerelhető és összerakható legyen. Ezt a további bővítések alkalmával is szem előtt tartom, ugyanakkor minél otthonosabb és kényelmesebb helyet szeretnék biztosítani a számukra. Tervbe van véve még sok-sok újítás, amit a jelenlegi körülmények miatt sajnos egyelőre nem tudom, hogyan és mikor fogok megvalósítani.
    Neked annyit tudnék javasolni, hogy már a kezdetek kezdetén egy jó nagy alapterületet válassz. Három malackának kb. 150x65 cm méretű ketrec ajánlott, de ezt még simán lehet utána bővíteni emeletekkel. A neten sok építési ötletet találsz szerintem, én így hirtelen nem tudok tanácsolni semmit. Azt tudom, hogy a miénken csak annyit változtatnék, hogy az elején, a fiókos kinézetű fa részt kicserélném átlátszó üvegre. Így sokkal világosabb volna az alsó szint, és esetleg még a napfény is be tudna szűrődni hozzájuk, innen pedig D vitaminhoz jutnának. Célszerű még - ahogy nálunk is van - a felét forgáccsal felszórni, a másik felét pedig fürdőszoba szőnyeggel borítani, és ennek megfelelően elhelyezni a kellékeket. Ez nem csak nekünk embereknek praktikus, de még a malackák is élvezik, legalábbis nálunk így van.
    Remélem tudtam valamennyit segíteni.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a tippeket.
    Még a tieteken is tudsz változtatni. Ki lehet esetlen fűrésszel vágni az elején egy kisebb téglalapot és átlátszó, műanyag üveget rakni oda. Akkor bejut a fény a malacok jobban kilátnak és nem is került sokba az átalakítás.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen én is, lehet hogy majd megpróbáljuk. :)

    VálaszTörlés
  4. Szívesen. Várom a fejleményeket barkácsolás ügyben.
    Ilyesmire gondoltam: https://www.youtube.com/watch?v=62tJRJGVQPA
    1:02-nél látszik a legjobban az eleje.

    VálaszTörlés
  5. Hú, nagyon szuper! Pont ilyesmire gondoltam! Már csak találnom kéne valakit, aki megcsinálja. :)

    VálaszTörlés