Az előző malacka hét évig élt, amikor Gizmó jött már eléggé el voltam szokva a kicsi malackáktól. Megszoktam, hogy a régi malackámmal már szinte bármit lehetett csinálni. Amikor pedig Gizmó megjött kicsit túlságosan gyorsan csináltam bizonyos dolgokat. Imád az ölemben lenni és dorombol, ha simogatom. De nem szereti, ha kiveszem a ketrecből. Régi malackám megpróbált kimászni a kezemből, ha hívta a természet. Gizmó viszont nem ezt tette. Mivel a nyalogatásra nem figyeltem, ezért finoman, jelzés szerűen harapdálni kezdett. Ezt én rontottam el, mert normál esetben a nyalogatás jelenti azt, hogy üríteni kell. Most pedig nem akarja abba hagyni a harapdálást és amikor elege van belőlem, akkor is harapdál. Nem buta és tudja, hogy ilyenkor leteszem a kezemből sétálni vagy a helyére teszem. Picúrnál már a legapróbb jelekre is figyelek. Alapvetően nem harap nagyot Gizmó, de akkor sem jó dolog, ha harapdál.
Picúr tegnapig nem szerette, ha kivettem, ma reggel viszont már nem kellett kergetni a ketrecben, hogy a kezemben landoljon. Egyszer futott körbe és már is a kezemben volt. A simogatást is jobban tűrte ma már. Mindig kap valami finom falatot és így könnyebben szelídül. Egyre többször dorombol. Ami azt jelzi, hogy tetszik neki a simogatás. Eddig csak Gizmó jelzett este, hogy éhes és várja a vacsit. Tegnap este viszont már Picúr is beszállt a könyörgésbe.
Két hét alatt azért elég nagy változáson ment keresztül. Idő kell neki, nekem pedig hozzá kell szoknom, hogy még kicsi. De jó úton haladunk.
Viszont lassan visszatér Gizmó régi viselkedése, jelleme is. Amikor megjött Picúr, akkor csak a kislány érdekelte. Velem nem is foglalkozott egy jó hétig. Ezen a héten viszont végig együtt voltak, ketrecen kívül és belül is. Egyre jobban összeszoknak és Gizmó már képes távolságot tartani a kicsitől.
Néha úgy érzem, hogy Gizmónak elege van a kicsiből. Többször volt már olyan, hogy kivettem mind a kettőt és Picúr volt az ölemben, simogattam, Gizmó pedig felfedező útra ment. Majd pár perccel később Gizmó kitúrta Picúrt az ölemből és várta, hogy simogassam. Ott pihent az ölemben és nem engedte, hogy a kicsi közel jöjjön hozzám. Majd el is aludt. Egyszerűen kisajátított magának Gizmócska. Aztán olyan is előfordult, hogy ők a szobában sétálgattak, egyszer csak Gizmó nyüszíteni kezdett és fel akart jönni hozzám. Felvettem és ismét pihenés következett.
Két nappal ezelőtt pedig megtörtént amire nem is számította. A szoba tengerimalac biztos. Nem tudnak onnan kijutni, és be sem tudnak sehova bújni. Csörgött a vezetékes telefon, kimentem a szobából, felvettem a telefont. Mire visszaértem Gizmó már az előszoba közepén állt és várt. A szívem állt meg. Gyorsan felvettem és hívogatni kezdtem Picúrt. Attól féltem, hogy kijött a kicsi. De szerencsére nem. Nagyon megdicsértem Gizmót, hogy nem került bajba, de ugyanakkor "megbeszéltük", hogy ilyet nem lehet csinálni. Vissza vittem a szobába. Egy órával később ismét kimentem és figyeltem, hogy jön-e Gizmócska. És igen ki is jött. Addig húzta a takarót, ami miatt nem tudott kijönni a szobából, míg végül csak kiszökött. Ismét vissza vittem és most már rendesen befalaztam a lyukat.
Azóta nem merem magára hagyni, mert újra minden hova követ. Amíg ugyanis Picúr nem érkezett meg, addig a konyhában és az előszobában sétálgathatott. Nem volt ott veszélyes dolog, hely. Most viszont, mivel Picúr még nagyon kicsit, félek, hogy olyan helyekre is bejut, ahova Gizmó nem. Ezért csak a szobában sétálhatnak. Amikor Picúr nagyobb lesz, már kint is sétálhatnak, addig viszont szobafogság van. Gizmónak pedig egyszerűen hiányzott "anyácska". Ő hihetetlenül kezes malacka, és szüksége van az emberi közelségre.
Íme egy-két kép, hogy hogyan várnak rám a malackák a szobában, ha én kimegyek onnan:
 |
| Próbál kijutni..... |
 |
| Az orra már kifér csinált annyi helyet..... |
 |
| Már a feje is kifér.... |
 |
| Picúr inkább nem rosszalkodik, és elhagyja a helyszínt... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése