Ideje volt már levágni a malackák karmát,de az elmúlt időszakban sokáig voltam suliban, a másik gazdi pedig nem tudja egyedül megcsinálni a karmocskákat. Úgyhogy egy ideje már hosszabb karmokkal éldegéltek a csöppségeink.
Minden délután sétálni szoktak a szobában és este hat-fél hét környékén haza kell menniük, mert várja őket a vacsi, de én nem értem hét közben időben haza, így addigra már édesdeden aludtak a malackák. Ma viszont mindenképpen meg akartam szabadítani őket a nagy karmoktól.
Gizmóval gyorsan megvoltam, mint mindig. Pár pillanat és már kapta is az ubit, aztán irány haza.
Picúr azonban valamit sejthetett, mert azonnal beszaladt az ágy alá. Ahova elméletben nem juthatna be, de most mégis bent volt.
Nem kergettem, nem akartam kicsalogatni, mert tudtam, hogy úgy is ideges lesz a karomvágás miatt, nem akartam még ezzel is zaklatni. Vártam inkább, hogy magától jöjjön ki az ágy alól. Ez be is vált, alig öt perccel később már a karmaimban volt. Kapott sok-sok simit, dicsérgettem, mondtam öcsinek, hogy legyen készenlétben, mert megpróbálom egyedül levágni a hercegnő karmát és ha nem tudom egyedül megoldani, akkor kelleni fog ő is.
A jobb hátsó lábáról mindig engedi levágni a karmot, ezzel gyorsan megvagyunk. De utána úgy csinál, mintha fájna neki a lába és visít, elhúzza a lábát. Ilyenkor mindig úgy sajnálom és nem nyúzom inkább, hanem szólok öcsinek, hogy jöjjön és fogja meg Picúrkát. Ezután pár pillanat és készen is vagyunk.
De ma nem akartam beadni a derekamat, hiszen tudtam, hogy nem okozok neki fájdalmat.
A jobb hátsó láb után jött a jobb első. Kis visítás, néhányszor elhúzta a lábát, de sikerült úgy megfognom a kis lábát, hogy biztonságban érezte magát és hagyta, hogy lecsippentsek a karmokból. Aztán kis pihenés és sok simi. Majd átfordítottam a másik oldalra és jöhetett a másik két lábacska. Lévén, hogy jobb kezes vagyok ez már kevésbé esett kézre, de Picúrnak így teljesen jó volt. Úgy tudtam megfogni, átölelni a hercegnőt, hogy kényelmes volt számára és hagyta hogy csináljam a dolgom. Közben kapott egy kis ubit. Először nem akarta elfogadni, de aztán rájött, hogy senki sem fogja bántani és az utolsó lábacskánál már boldogan falatozta a jutalmát.
Viszonylag gyorsan túl voltunk az egészen és nem is okozott akkora stresszt számára, mint ahogy azt én vártam. Nagyon- nagyon ügyes volt, én pedig nagyon boldog voltam, hogy végre egyedül is meg tudjuk ezt csinálni. Most már sokkal bátrabb vagyok és nyugodtabban vágok bele a következő karomvágásba.
Végre- végre megtört a jég....Nagy kő esett le a szívemről, hogy nem én rontottam el valamit, csak Picúrka volt hisztis. Talán a következő alkalom ennél is simábban fog menni. Már ő is tudja, hogy nem bántom.
Mindkettőnknek meg kellett erre érnie. De sikerült és most nagyon boldog vagyok.
Sok- sok puszit, és simogatást, dicséretet kapott. Aztán ő is hazatért vacsorázni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése