Kiállításra készülődés....

Van még mit elintézni, mielőtt részt tudunk venni, a vasárnap megrendezésre kerülő Tengerimalac kiállításon.

Többet között le kellett várni Picúr karmait. Ez meg is történt reggel. Egészen jól viselte, egy hangja sem volt. Pedig ez ritka dolog nála. Általában nyekereg, mocorog és próbál szabadulni. De ma, mintha tudta volna, hogy ez fontos és meg kell csinálni. Pillanatok alatt megvoltunk. 

Második feladatunk volt, elmenni az állatorvosunkhoz és beszerezni egy Állategészségügyi igazolást, hogy Picúrka egészséges, szállítható és részt vehet a rendezvényen. E nélkül az igazolás nélkül ugyanis nem lehet részt venni a rendezvényen. Sőt, mi több be sem engednek minket. 

Vizsgálat előtt a szállítódobozban

Már hétfőn bejelentkeztem az állatorvosunkhoz, hogy időpontot kérjek péntek délelőttre. Kaptunk és 11-re egy időpontot. 

A hőmérő szerint 20 fok volt ma délelőtt, de a szél nagyon fújt, tartottam attól, hogy megfázik Picúrka. Bár körbebugyoláltam a hordozót takarókkal, ettől még a meleg szobához képest biztosan hűvösebb volt kint.  

Alig 10 percet várakoztunk, aztán behívott a nagyon kedves doktor néni. Bár, mi a férfihez szoktunk járni, de a hölgy is nagyon- nagyon kedves volt. Szereti a malackáka és jól bánik velük. Először az adatokat egyeztettük, aztán megvizsgálta a kicsi lányt. Szerencsére mindent rendben talált. Megdicsért, hogy milyen tiszta, ápolt, jól gondozott a malacom. 

Picúr kórlapja

Egész végig csendben volt Picúrka, tűrte, hogy az idegen doktornéni vizsgálgatja. De azért a súlymérésnél megmutatta, hogy ki a főnök és a mérlegre nyomott egy drazsét, a vizsgálatok végén pedig oda is pisilt az asztalra. Meg is jegyezte a doktornő, hogy bezzeg, amikor vizelet kell a malacoktól, akkor nem adják ilyen könnyen. 

Igazolás a kiállításra

Doktornéni sok sikert kívánt a kiállításra és szerinte nyerni fogunk. Hát, reméljük. 

Túl a vizsgálatokon

Felmentünk még a nagymamához, aki alig két percre lakik az állatorvosi rendelőtől. Én kaptam egy kis ebédet, Picúrka pedig répahéjat. 

Nemsokkal később, már a villamoson ültünk Picúrral és hazafelé tartottunk. A villamoson csendesen nézelődött a takaró alól. Többen meg is kérdezték, hogy macska van a szállítódobozban? Mondtam, hogy tengerimalac és többen megjegyezték, hogy nekik is van otthon, vagy az ismerősöknek. 

Alig értünk haza és már is csöpögni kezdett az eső. De még idejében léptünk be a lakás ajtaját, az esőt megúsztuk. 

Itthon Gizmó már nagyon várt minket, ott állt a kifutó ajtajánál és izgatottan nézte, hogy mikor jön végre az ő kedvese. Alig tudtam kinyitni a kifutó ajtaját, hogy Picúrt a helyére tegyem, mert Gizmó közben ki akart jönni. 

Adtak egymásnak egy-egy puszit, megszaglászták egymást. Picúrka útközben csak szénát evett, ilyen rövid (körülbelül másfél órás) útra nem vittem neki tápot, az ijedtségtől úgy sem eszik. Itthon rögtön a tápos tál felé vette az irányt és jól belakmározott. Most már teli pocakkal szundikál a bújó alatt. 

Szombaton még délután megfürdetem a kicsi lányt, és valóban készen állunk vasárnapra a kiállításra.