Először Foltoskának sikerült gazdit találni. Egy nagyon kedves 18 éves lány fogja elvinni jövő héten kedden.
A két lány pedig biztosan jól ki fog jönni egymással. Örülök, hogy szerető boldog családot sikerült neki találni. És remélem, hogy sok-sok boldog évet fognak egészségben eltölteni egymás mellett.
Aki a kis szürkét vitte volna el, lemondta a dolgot. Azt mondta, hogy mégsem szeretné őt. Így a kis fiú ránk maradt, de megtartani nem tudjuk, mivel fiúnak született és Picúr miatt nem tarthatunk fiú malackát. Szóval arra az elhatározásra jutottunk, hogy ő visszakerül a kereskedésbe, ahonnan Picúr jött. Azt mondta az eladó, hogy át tudja venni a kicsit/kicsiket.
Felhívtam anyát, mert ő még dolgozott, és mondtam neki, hogy visszük a kicsi fút a kereskedésbe, és ha szeretne elköszönni akkor megvárjuk amíg haza jön.
Mikor hazajött teljesen kisírt szemekkel, már tudtam, hogy nem lesz olyan könnyű az elválás számukra. De mást nem tehettünk, minthogy visszavisszük a kereskedésbe és reménykedünk abban, hogy hamar szerető gazdira talál.
Őt nem féltettem annyira bevinni a kereskedésbe, mert fiú és gondoltam, hogy boldog lesz a többi malacka között. De a lányt nem szívesen vittem volna be, mert ahonnan Picúr jött, ott együtt tartják a malackákat akármilyen neműek is. És nem szerettem volna, hogy terhes legyen a kicsi lány. Hiszen még csak egy hónapos volt és olyan kicsike. Szerettem volna jó életet neki. És ez számára sikerült is.
Anyát látva úgy döntöttem, hogy megkérdezem a szomszéd asszonyt, hogy nem szeretne mégis csak egy malackát. A múltkor kérdeztem, de akkor azt mondta, hogy nincsen semmi a malackához és nem is tudna vele foglalkozni egész nap. De végül sikerült a hét közepén rávenni a nőt, hogy mégis csak akarjon malackát.
Azt mondta, hogy ma jön érte és elviszi, de nem ért haza időben és késő este mégsem akarta már elvinni a kicsit. Úgyhogy kedden jön érte és elviszi.
Most pénteken voltak a kicsik hat hetesek és már ideje új családba kerülni. És végül a kicsi szürkének sem kellett kereskedésbe kerülni. Szerető gazdija lesz majd, aki ráadásul engedi majd, hogy néha megnézzük a kicsi fiút.
Én direkt nem közeledtem hozzájuk, nem akartam megszeretni őket, ezért is nem kaptak nevet és ezért sem voltak túl sokat kézben. Annyira vettem csak kézbe mind a kettőt, hogy azért megszokják és elviseljék az embert, hogy ha új gazdihoz kerülnek, akkor nem legyenek félősek. Ez pedig teljes mértékben sikerült is. Én voltam a fő emberke aki kivette a helyéről, és amikor ez már elég jól ment, akkor a család azon részével is megismertettem őket, akik nem járnak be a szobába, ahol a malacok vannak. És láttam, hogy minden gond nélkül elviselik az idegeneket, úgyhogy sikeres volt a kézhez szoktatás. De mégsem ragaszkodom hozzájuk, annyira, mint anya.
Nekem még nincs gyerekem, és így nem tudom, hogy milyen elveszíteni egy gyereket, anya viszont mégis csak nevelt már gyerekeket és tudja, hogy milyen nehéz lesz megválni a kicsiktől.
Én még gondolni sem akarok, arra, hogy milyen rossz lesz nélkülük és hogy mennyire fognak hiányozni. Így talán sokkal könnyebb lesz elviselni, hogy elvesztettem őket. Bár a kis szürkével még biztos, hogy fogunk találkozni. Azzal nyugtatom magam, hogy jó helyre kerülnek a kicsik és jó életük lesz.
Tudom, hogy itt már szűkösen lennének, hogy ennyi malackával már nem tudnék minőségi időt tölteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése