Várakozás

Minden este úgy fekszem le, hogy utoljára még benézek a malacokhoz és minden reggel azzal indult, hogy malaclakosztályt nézegetek a félhomályban, hogy vannak-e már kismalacok. De eddig nem történt még semmi. Pedig annyi jel van amiből arra lehet következtetni, hogy jönnek a kicsik.

Picúr nem szereti, ha meg akarom simogatni, sokkal többet alszik, nem sétálgat, kevesebbet eszik, viszont hamarabb megéhezik, többet iszik. Gizmó sokkal féltékenyebb, vigyáz a lányzóra.

Nem kerekedik annyira a hasa, mint az első kölyköknél. De ennek lehet az is az oka, hogy sokat nőtt az első vemhesség után, magára szedett egy kicsit, kicsit hosszabb is lett. És ha megint csak két kicsi van a pocakjában, akkor természetes, hogy kevésbé látszik nagynak a pocak.

Már nagyon várom, hogy itt legyenek. A héten meg kéne, hogy szülessenek, ha minden jól megy.

Most azt mondogatom, hogy csak kövér a malacka és nem is terhes, így könnyebb a várakozás.

Első alkalommal sokkal könnyebb volt. Akkor csak abból tudtuk, hogy jönnek a kicsik, hogy az utolsó napokban már érezni lehetett a kicsik mozgását. Aztán egyik reggel megszülettek a kicsik....

Most még azt sem érzem, hogy egyáltalán bármilyen mozgás is lenne. Viszont nem párosodik Gizmóval így több mint valószínű, hogy mégis csak vannak kicsik.

Türelmesnek kell lennem. Nem érkezhetnek a kicsik, akkor amikor én akarom. Ha elég türelmes vagyok, akkor egyik reggel nagy meglepetés fog várni a malaclakosztályban.

Ma viszont nem tudtam tovább várni és kivettem a két malackát a helyéről és kicsit megsétáltattam őket a szobában. Lassan egy hete nem voltak már kint, mert nem akartam Picúrt stresszelni. De Gizmónak szüksége volt a sétára és muszáj volt már kivennem. Amikor viszont kivettem akkor visítani kezdtek, hiányolták egymást, úgyhogy Picúr is ki kellett tennem. És nem bántam meg. Könnyen ki tudtam venni és a hazafelé út sem volt stresszes. Nem szereti, amikor haza kell menni és rendszerint el szokott szaladni. Most viszont nem akartam kergetni és nem is kellett. Szerencsére.

Sétáltak egy nagyot. Gizmó legalábbis. Volt a konyhában és az előszobában is. Lázadt egy kicsit és megszokott. De nem bántam. Igaza van, ha már egyszer ennyi időt kellett várnia a sétára, akkor hadd menjen arra, amerre neki tetszik. Persze elég gyorsan vissza került a szobába. Picúr nem sokat sétált, elbújt a szállító dobozta, ami a földön volt, átsétált a szoba egyik feléből a másikba.

Ettek egy falat mandarint is. Nem kaptak sokat, nehogy hasmenés legyen a vége, merthogy nagyon szeretik a savanyú mandarint. Egy-egy gerezd jutott mindenkinek.

Most pedig nyugodni térünk, hátha nagy munka előtt áll Picúrka és talán reggel már lesznek kicsi malackák.