Egyszerre négyen a szőnyegen

Mióta Gizmó hozzánk került, minden napja úgy zajlott, hogy délelőtt a saját helyén volt, délután pedig mikor hazajöttem mindig kiengedtem sétálni a szobába. Kb. 3-tól este 7-ig kint volt. Amikor megjött Picúr akkor már nyár volt, így Gizmó az egész napot kint töltötte és Picúr ezt szokta meg. Aztán kicsit visszavettünk a sétából, mert úgy tűnt, hogy Picúr terhes. Nem sétált már, csak feküdt egy helyben szinte egész nap. Persze néha azért tett pár lépést, de nem volt túl sok. Így nem is volt értelme kimozdítani a biztonságos, puha zugából, hiszen nem tudhattuk, hogy mikor érkeznek a kicsik.

Amikor viszont megszülettek a kicsit eléggé megváltozott az a napi rutin. Hiszen nyár volt, egész nap sétálniuk kellett volna, e helyett viszont Picúr a kicsikkel maradt a nagy ketrecben. Gizmó pedig pár nappal később átesett a műtéten és nem volt elég kedve, ereje, hangulata az egész sétálós dologhoz. Nem is engedtem le a földre, hogy a seb még véletlenül se legyen koszos. Lévén, hogy nem sokat tudott, akart sétálni, nem is sétált még az ágyon sem.

Az utóbbi három hétben tehát nem sok séta szerepelt a napirendben. Az ágyra persze kitettem őket ekkor is. De a nagy igazi, mozgalmas, sokat rohangálós program elmaradt.
Ma viszont rá kellett döbbennem, hogy mekkora szükségük is van a sétálásra. "Rendet" raktam a földön, feltakarítottam, és végre készen állt a nagy sétára az egész csapat. Minden lyukat betömtem, teljesen kismalac biztossá tettem a szobát. Végre kijöhettek mind a négyen és nagyot szaladgálhattam a szobában. Reggel kilenckor mindeni a földön volt és kezdődhetett a kergetőzés. Gizmó nagyon elemében volt, Picúr is sokkal jobban érezte magát a földön, mint az ágyon. A kicsit pedig mindenhova követték anyukájukat. Biztos, hogy félelmetes volt számukra ez a nagy, hatalmas tér. De azért tetszett nekik.

Délre már kicsit feloldódtak, eszegettek, játszottak, bujkáltak a dobozokban.
Jó volt őket együtt ilyen felszabadultnak látni. Nem tartott sokáig a nagy szaladgálás, elég hamar elfáradtak és aludni tértek mindannyian. Olyan kis édesek voltak. Kis pihenő után a kicsik már nagyon játszani akartak, így Picúr sem tudott sokáig aludt. Majd az eleven kicsit megtalálták Gizmót is, aki elég mérges volt, hogy az apró nép nem hagyja őt aludni.

Nagy kergetőzés, majd egy majdnem két órás alvás következett. Picúr elfoglalta a helyét Gizmó mellett, a kicsit pedig az ablak alatt melegedtek. Késő délután pedig ismét jöhetett a sétálgatás. Most ismét nagyon elemükben vannak.
Féltem, hogy nem jó ötlet a kicsiket is letenni a földre, de szerencsére eddig nem történt semmi baj.

Már csak egy hétig vannak velünk. Az egyik lány már jelentkezett, hogy pénteken jön a malackáért. Csak még nem mondta, hogy melyikért. Szerintem a kis Foltos fogja hazavinni.
Addig pedig jó lenne, ha elég sokat tudnának négyesben sétálni. Mert utána már csak ketten lesznek. Akkor már csak egymással tudnak majd játszani. Az is több, mintha egyedül kéne. De mégis másabb lesz, hiszen nem lesznek kicsi, szeleburdi, ugri-bugri malackák, akik folyton felébresztik az alvó anyácskát, vagy apácskát.
Jó kis nap volt a mai. Holnap is ilyen ügyesnek kell lenniük, ki kell élvezniük az együtt tölthető időt.
Ma éjjel este egész biztos, hogy egyiküket sem kell altatni. Van mit kipihenjenek. De most már rendszeres délutáni séták lesznek, és minden visszatérhet a rendes kerékvágásba. Délelőtt egymás boldogítják, délután pedig nagy séta, szaladgálás, és kényeztetés.