Egy nappal az ivartalanítás után

Nagyon nagy bűntudatot érzek azért, amit Gizmóval tettem.

Fájdalmai vannak, rosszul érzi magát. Nem mozog és szinte egész nap csak egy helyben fekszik, nem sokat eszik és nem nagyon foglalkozik sem Picúrral sem pedig a kicsikkel. Kicsit letettem mind a négyet az ágyra, hogy Gizmónak legyen társasága. Meg amúgy is takarítani kellett a ketreceket. Szóval letettem őket, körbeszagolták egymást és Gizmó elvoltunk az ágy végébe, a fal felé fordult és nem akart senkivel sem foglalkozni. Gyorsan kitakarítottam a ketrecét és visszatettem bele. Azonban azért az ágyon hagytam, hogy legalább legyen egy kis társasága. Hátha később jobb kedve lesz, vagy legalább megnyugtatja az, hogy a többiek mellette vannak.

Sokat nem tudok érte tenni. Rosszul esik, hogy kitettem ennek az egésznek, hogy fájdalmat okoztam neki. Rossz látni, hogy szenved, hogy ilyen rosszul van. Csak remélni tudom, hogy pár napon belül jobban lesz és több kedve lesz mindenhez. Szeretném vissza kapni a régi Gizmót.
Jót akartam neki és Picúrnak. Hiszen azt ő is megszenvedte volna, hogy ha Picúr a folyamatos szülését előbb utóbb nem bírja és feladja. Akkor a társát veszíti el. Az sem jó megoldás, hogy külön tartom őket, hiszen azért vettük Picúrt, hogy Gizmó társa legyen.

Így nem maradt más választásunk, mint hogy végig csináljuk ezt az egészet.
Remélem, hogy ez a kedvetlen, lehangolt, szomorkás, fájós időszak hamarosan véget ér és minden olyan lesz, mint régen.
Mellette vagyok, etetem ha kell, biztosítok neki társaságot, sokat simogatom. És közben remélem, hogy nem okozok neki fájdalmat.
Picúr olyan édes, mert megpróbálja leszedni Gizmóról a gallért. De ez nem megy, és csak körbe-körbe szaladgál a ketrec körül.

 Imádom őt és remélem, hogy hamarosan túl lesz ezen az egészen. Jó lenne tudni, hogy mit érez, hogyan érzi magát. Szeretném, ha könnyebb lenne neki. 

Igyekszem mindent megtenni érte. De leginkább csak alszik, és megpróbálja leszedni a gallért.
Egy videó a kis csapatról....

Este fél hétkor az orvosnál kötöttünk ki, mert Gizmó egész nap nem mozgott, nem sokat evett. Biztos voltam abban, hogy fájdalmai vannak, de nem tudtam, hogy hogyan tudnék rajta segíteni. 

Este már megelégeltem az egészet és úgy döntöttem, hogy felhívom az orvost és elmondom neki, hogy mi a helyzet. Mondta, hogy menjünk be és megnézi Gizmót. 

Nemsokkal később pedig már bent is voltunk. Kapott injekcióban fájdalomcsillapítót. Kicsit tényleg duzzadtam az egyik oldal a műtét helye. E miatt is mentünk be, mert azt gondoltunk, hogy nagy a baj. De szerencsére nem életveszélyes. A fájdalom csillapító hatott mire haza értünk. Evett pár falat uborkát, egy kis füvet. 

Megtörölgettem az orrát és a szemét. Majd nyugovóra térhetett. Most pihen és végre nincsenek nagy fájdalmai. Szerintem most konkréten alig van. Elég gyorsan hatott a fájdalom csillapító és elég hatékony. Kaptunk itthonra fájdalomcsillapítót. Amit naponta egyszer kell kapnia. 

Az orvos megnyugtatott, hogy a fájdalom a gallér és az altatás egymagában is okozhat étvágytalanságot, kedvetlenséget, kevesebb mozgást. Szóval rendben van a körülményekhez képest Gizmócska. 

De nagyon megijesztett és a popsiját látva nagyon megijedtünk. De most már békésen fog tudni aludni éjszaka. 

Reméljük, hogy legközelebb csak pénteken találkozunk a kontrollon. Aztán hétfőn a varrat szedésen. Nem akartunk már többet orvoshoz menni. Neki sem tesz jót és a mi idegeinknek sem. De most jó, hogy elmentünk, mert így kevésbé fáj a műtét helye, jobban érzi magát. 

Egy neves doktor bácsihoz mentünk, és egy másik kezeli Gizmót. De ő is nagyon jó orvos. 

Azonban felvetődött bennem a kérdés, hogy miért nem lehetett a műtét után szólni, hogy nagy fájdalmai lesznek és vehetünk neki fájdalom csillapítót. Én minden ellenkezés nélkül megvettem volna neki, csak nem legyenek fájdalmai. Ha most nem mentünk volna vissza a bedagadt popsija miatt, akkor egy héten át folyamatosan fájdalmai lettek volna?