Már egy hete vannak velünk a kicsik és el sem tudom már képzelni nélkülük a napot. Már csak három hétig lehetnek velünk. És már most tudom, hogy nagyon fognak hiányozni. Annak ellenére, hogy próbálok távolságot tartani tőlük, mégis nagyon megszerettem őket.
Nap mint nap meglepnek valami újdonsággal, amik ugyan apróságok, de számomra megmosolyogni való, jó dolgok.
Egyre nagyobbak, ügyesebbek, okosabbak. Már nem borulnak el tisztálkodás közben. Egyre kevesebbszer esik ki a szájukból az étel. Lassan és komótosan eszik a füvet. Aprókat harapnak a salátából és igyekszenek elbújni vele. De egyenlőre még nagyobb a saláta, mint ők és nem tudják magukkal vinni.
Az első napokban még nagyon esetlenek és védtelenek voltak. Picúr mindig szaladt hozzájuk, ha "sírni" kezdtek. Mostanára már maguktól mennek anyácskához és követelik a jussukat.
Már játszanak egymással, egymást kergetik, tisztogatják. Összebújva alszanak. De a legjobb, ha anya mellett két oldalt lehet elszundítani. Már tudják, hogy melyik oldalról kinek kell ennie. Szürke balról eszik, foltos jobbról. És sosem tévesztik el.
Ennyi idő alatt már megszokták, hogy jelen vagyok én is. És ha ki akarom őket venni a helyükről, akkor nem kell már annyit kergetni őket, mint az első napokban.
Nagyon mozgékonyak, elevenek, sokat ugrálnak, szaladgálnak, lépcsőznek. Már nem mindenhova követik feltétlenül anyukájukat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése