Két napja vannak már velünk a kicsik és még mindig nem tudom elképzelni, hogy ez a két kicsi teremtés Picúrban volt. Ha most ránézek Picúrra sokkal nagyobbnak látom, mint eddig. Talán azért, mert a picik sokkal kisebbek, mint ő. De ugyanakkor olyan nagynak és önállónak tűnnek. Fel-le szaladgálnak a ketrecben, próbálják a már a zöldségeket eszegetni. A száraz táp még nem ízlik nekik.
Az első nap még Picúr leszalad a kicsihez, ha hallotta a panaszos sírást. Most már nem szaladgál feleslegesen. Tudja, hogy a kicsik úgy is fel fognak menni hozzá, ha megéheznek. Általában a szürke sír, hogy éhes. A legtöbbször ő köt ki a forgácsban, visít egy kicsit, aztán ha anya nem ugrik azonnal, akkor ő megy és megkeresi. Ha lehetne, akkor egész nap az anyukájukon lógnának és csak szopcsiznának.
A szürke nagyon önálló és a maga útját járja, a foltos viszont nagyon anya centrikus és oda megy ahova anyácska. Foltoska anya kicsi babája. Természetesen mind a kettővel rendesen foglalkozik, szépen esznek és tiszták. A világon minden megkapnak az anyjuktól amire szükségük van. Mi pedig nem háborgatjuk a családi békét. Látjuk, hogy egyedül is boldogul Picúr a kicsikkel, jobban, mint ahogy mi gondoltuk volna. Így már sokkal nyugodtabbak vagyunk.
Ma már sokat szaladgáltak, szaglásztak, hangoskodtak és a rácson keresztül már Gizmóval is találkozhattak.
Édesek, imádni valóak. Mi pedig továbbra is próbálunk nem beléjük szeretni, de ez elkerülhetetlen.
A család megoszlik a tekintetben, hogy melyikük az aranyosabb. Ketten azt gondoljuk, hogy a foltos pofijú a legédesebb, még másik két embernek a szürkés tetszik. Nem vagyunk egyformák, ahogy ők sem. Már most látszik a kicsik személyisége.
A kis szürke igaz, hogy nagyon önálló, de ugyanakkor kevesebbet szaladgál. Ő inkább lépcsőzni szeret és aludni a forgácsba. Megfontolt, kis felfedező.
Foltos pedig nagyon mozgékony, de csak akkor jön ki a házból, ha Picúr is kijön onnan. Ő szereti a rácsot rágcsálni, és sokkal vakmerőbb, bátrabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése